Az új ketrec bemutatása

A tervezettnél kicsit tovább tartott az építése, mert sok dolog hátráltatott minket a haladásban. Ezekre most nem térek ki, mert nem a degukhoz kapcsolódnak. Először is egy olyan szekrényelemet kellett kiválasztanom, ami befér a nappalink egyik 180 cm-es falához, ahol a régi ketrecek is voltak. Az is feltétel volt, hogy a szekrényt minimum 3 lakórészre lehessen bontani és valamivel kisebb legyen, mert nem igazán fértünk el az óriásketrecektől a nappaliban.

A ketrec még nincs teljesen kész, de már lakható, szombaton költöztek át a manók. Szépen majd egyre több dolog kerül bele, mert most még csak a nagyon alap cuccok mentek át, mivel a legtöbb dolgot kidobáltam a régi kecóból.

Íme az eredmény:

 

A bal oldali részben ugyanúgy Liza és Monte lakik, jelenleg a két kisfiúkkal, akik hamarosan gazdihoz kerülnek.

 

Jobb oldalon felül lakik Marci és az ikrek, Lotti és Lujzi, akik jelenleg vemhesek. Lotti babáit augusztusban várhatjuk.

Jobb oldalon alul pedig Lilinek alakítottam ki egy kis kuckót, aki már az 5. évében van és nagyon örül a hosszú futkározó résznek.

 

 

Egy kis pofi és hónaljsimi lábnyújtogatással.

A régi ketrecek eladásra kerültek, Liza és Monte ketrecét egy kis lábkicsinyítés után tegnap el is vitték két csincsillának, remélem ugyanolyan jól fogják érezni magukat benne, mint az enyéim.

A két kék kisfiú kéthetes lett

Gyorsan repül az idő, Liza babái máris kéthetesekké cseperedtek. Már napi szinten hajtják a kereket, sokat eszegetnek a szüleikkel, rengeteget fogócskáznak és ugrabugrálnak.

Már a tökmagot is elkezdték csipegetni.

Az ujjamat is meg kellett kóstolnia az egyik manónak.

Apuci a kicsi fiával.

Az ikerfiúcskák.

Már ők is ki tudnak jönni, ha éppen szeretnének.

Gyönyörűség.

 

Elfogyott a nasis doboz tartalma, így kevertem egy újat. Került bele tökmag, csicseriborsó és rózsaszirom. Lesz még benne szotyi, dió, még több rózsaszirom, csak a rossz idő miatt nem tudtam napokig szárítani.

 

"Ebből most építek egy sátrat..."

 

KÉK DEGUK


Köszöntelek

a blogomon!

 

Kattints a képre a teljes mérethez!

 ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Kék Csoda Tenyészet

 ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥




A blogom előzményét a

kekdeguk.blogger.hu

oldalon nézhetitek meg.


♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Folyamatosan van nálam eladó
 Versele-Laga Crispy Pellet Chinchilla & Degu
prémium eledel.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Ha kérdésed van,

írj bátran:


meki_15@freemail.hu

 
vagy hívj nyugodtan:


06202367387

 ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

D.E.G.U.

Don't Ever Give Up 

Soha ne add fel

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Csak két nap van az évben,
 amikor semmit nem tehetsz:
 az egyik a tegnap,
a másik a holnap.

Tehát csak a MA a
megfelelő nap arra, hogy
 szeress, hogy higgy, és
 elsősorban, hogy élj!

Dalai láma

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Álmodozni csodálatos dolog.
 Annál csak egyetlen
 jobb dolog van.
Tenni valamit az
álmainkért, hogy
 megvalósuljanak.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

"Tenyésztésbe csak
annak szabad belekezdeni,
 aki érez magában
 elkötelezettséget,
 áldozatkészséget,
 az adott fajta iránt érzett
 rajongást, amely arra
ösztönzi, hogy szakszerű,
 szüntelen gondoskodást,
 törődést biztosítson az
állatok számára, amely
 az egészséges testi és
lelki fejlődésükhöz
 elengedhetetlen. Szüntelen
tanulnia kell, szaktudását
bővíteni, azért, hogy tenyésztői
munkája eredményes legyen,
 hiszen a tenyésztésnek az
 a célja, hogy az adott
 fajtát jobbá tegyük,
 mind küllemben,
 mind egészségileg.
  A tenyésztői munka
lemondásokkal és
áldozatokkal jár,
hiszen a kiállításokra,
amelyek révén a tenyésztő
 visszaigazolást kaphat
a munkája eredményességéről,
sokat kell utazni, mindez
időbeli és anyagi
áldozattal jár. De annak,
 aki ezt a nemes célt tűzte
ki maga elé, mindez nem
is jelent akkora áldozatot,
hanem egy kellemes
kikapcsolódást, egy
 életformát jelent.
A folyamatos szakmai
fejlődés pedig újabb
 kihívásokra ösztönzi
a tenyésztőt."

  Írta: Zeitler Enikő (MEOE által
 képesített tenyésztő)

 ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Videóim:



♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

A kívánságok szolgálhatnak tanácsként, célként vagy útmutatóként. Lehet, hogy kívánságok formát öltött vágyak. Olyanok, mint valamilyen nyelv, amely az életedről mesél, és arról, ami benned működik. Ebből felismerheted, hogy nem minden kívánságnak az az értelme, hogy beteljesüljön. A legfontosabb, hogy megértsük őket.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Degubeszéd...
Senki sem érti,
mégis mindenki
küzd azért,
hogy megértse.
De, ha mi már
elrontottuk a
sajátunkat,
legyen ez csakis
az ő titkuk.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Deguszerelem

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

 "Szeretni azt jelenti,

hogy elfogadjuk azt,

ami volt, ami van,

ami lesz, és azt,

ami még nem történt meg.

Nem feltétlenül azok a

boldog és kiteljesedett

személyek, akiknek minden

dologból a legjobb van,

hanem azok, akik a

legjobbat tudják kihozni

mindabból, amijük van."

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Vers a deguimról

Vers a deguimról

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Díjak, amiket kaptam

diamond blogger

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

C Í M K E F E L H Ő
HTML

2013.05.10-től

Flag Counter