Született: 2011. november 4-én 20:00 óra körül, ő volt a második világra bújó. Ekkor még azt hittem többen leszünk, mert az anyjuk, Lili súlyából erre gyanakodtunk.

A picilány -akit azóta az egyik barátnőm meghalt degujának emlékére Manónak neveztem el- 20 grammal, óriásbabaként született, ennél már csak a fiútestvére volt több (25g).

Szépen fejlődött, 1 hetesen már eszegette a degueledelt, és 3 hetesen már az itató használatát is elsajátította. Ugyanennyi idősen már tudott kerekezni és a fürdőhomokot is imádja azóta. A kedvenc helye a kis csöve, amit az anyjával közösen már kicsit átalakítottak, de még használható. Alvóhelynek a bújót használja általában, azt, amelyiket én csináltam születésükkor. Már elég ramaty állapotban van, és kicsit büdi is, de rajta van minden szag, ami azóta velük történt, ez nekik biztos fontos.

Ma délután lemértem, kerek 100 gramm és készítettem pár képet a leendő gazdijának, mert kíváncsi volt, hogy is néz ki most valójában a kicsike. Íme:

 

Itt a mama hasa alatt melegszik. Betettem mellé Lilit, hogy a kis Manó ne legyen holnapig egyedül.

 

 

 

 

Itt pulcsizunk, ez a kedvenc játéka, amihez a gazdájára is szüksége van.

 

Remélem tetszenek a képek. Várunk Benneteket holnap. Szép estét! :)